Blog

Sebestyén István mesemondó előadása

2018.01.30 12:48

 

2018. január 29-én Sebestyén István bukovinai székely népművészt láttuk vendégül a kollégium társalgójában. A Rákóczi Szövetség támogatásával megvalósult rendezvényen közel százan – tanulók, szülők, tanárok – hallgatták a mesemondót.

Ráhangolásként tanulóink műsorát láthattuk: magyarpalatkai párost táncolt Bruszt Laura (11/B) és Harangozó Barnabás (11/K), citerán somogyi népdalokat játszott Kéhler Soma (11/C), végül Harangozó Barnabás bukovinai szólótáncot, silladri-t adott elő.

Sebestyén István mesemondó először a bukovinai székelyek útjáról, az áttelepítésekről, majd az ember és az asszony teremtéséről mesélt. A farsangi ünnepkör kapcsán a párválasztás szépségeiről és nehézségeiről hallhattunk népmeséket, mondókákat és csúfolókat. A Mátyás-emlékév alkalmából Mátyás király és a burkus király találkozását idézte fel az előadó, végül borköszöntőt és áldást mondott.

Az ízes székely nyelven előadott mesék, mondókák és énekek nagy tetszést arattak a hallgatóság körében.

Sebestyén István mesemondó előadása

2018.01.17 13:28

Meghívó

2017.12.14 14:04

Irodalmi Kávéház: Henth Ferdinánd Utazások című könyvének bemutatója

2017.11.08 13:38

Szeretettel várunk egykori diákunk,

Henth Ferdinánd

Utazások

című könyvének bemutatóján

az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola könyvtárában

2017. november 16-án, csütörtökön

A vasfüggöny mögötti világ Garcia Márquez szemén át

2017.09.18 08:59

Szeretnéd tudni, hogyan látta egy 30 éves dél-amerikai újságíró a vasfüggöny mögötti világot 1957-ben? A későbbi Nobel-díjas Gabriel García Márqueznek lehetősége volt betekinteni a keleti blokk világába a moszkvai Világifjúsági Találkozó résztvevőjeként. Útinaplóiból, riportjaiból megtudjuk, ő hogyan látta a helyzetet.

Vélemények:

kulturpara.blog.hu/2017/08/23/a_vasfuggony_mogotti_vilag_marquez_szemen_at?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 

moly.hu/konyvek/gabriel-garcia-marquez-utazas-kelet-europaban

Határtalanul! - „Kalandozás Délvidéken és Dunántúlon” 2017. május - június

2017.06.20 10:56

Video:

www.youtube.com/watch?v=N30cD2qrIUQ&feature=youtu.be

 

 

HATÁRTALANUL! PROGRAM A GÉPÉSZBEN

 

„KALANDOZÁS DÉLVIDÉKEN ÉS DUNÁNTÚLON”

 

2017. MÁJUS – JÚNIUS

 

 

Iskolánk idén negyedszer vett részt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Határtalanul! programban, amely során egy határon túli magyar iskolával kell együttműködni. A projekt célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, szakmai és személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése két kirándulás során.

Idén az Eötvös – hasonlóan a 2015-ös projekthez - a szerbiai, magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközponttal kötött együttműködést.

Az előkészítő órákon Zsom János tanár úr által diákjaink alaposan megismerkedtek Délvidék és Szerbia történelmi múltjával, kultúrájával és jelenlegi helyzetével.

 

1.kirándulás

 

Elsőként, 2017. május 8 –11. között a kaposvári iskola 10/C –s tanulókból álló csoportja látogatott Délvidékre. Az első nap Horvátország felől közelítettük meg Zombort, az egykori Bács-Bodrog vármegye székhelyét. Ebédeltünk egy középiskola menzáján, aztán városnézés következett. A Városházán megtekintettük a zentai csatáról készült hatalmas méretű festményt. Ezután Topolyára utaztunk, ahol a Tájházat és a Kovácsmúzeumot néztük meg. Este érkeztünk a szállásra, Tóthfaluba.

Másnap a magyarkanizsai iskola csoportjával együtt indultunk Zalánkeménhez, ahol a Tisza a Dunába torkollik. Útközben megálltunk Újvidéken, ahol ebédünk (pljeszkavica) felvétele után megnéztük a főteret, és bementünk a Mária Neve Nagytemplomba. A buszból megcsodáltuk a péterváradi erődítményt is, amely a Bánk bánból ismert Petur bánról kapta a nevét. Ezt követően elindultunk a Szerémségbe, a ma már elfeledett, egykor a legjobbnak számító borvidék érintésével Karlócán a buszból megnéztük a Béke Királynője templomot, melyet az 1699-es békekötés helyszínére építettek. A zalánkeméni kikötőnél az ebéd elfogyasztása után egy órás hajózás következett a Duna-Tisza torkolatában. Visszafelé másik útvonalon mentünk a Bánságba, az aracsi pusztatemplomhoz. A 13. századi monumentális templomrom a puszta közepén fekszik, egy göröngyös bekötőúton lehet megközelíteni. Itt közösen megkoszorúztuk a kopjafát, és hazaindultunk Tóthfaluba.

Szerdán a szállásunk közelében fekvő Szabadkára látogattunk. A híres piacon bevásároltunk mindenféle hasznos és értékes termékből, majd a városközpontba mentünk, ahol a gyönyörű, szecessziós stílusú Városházát és Kosztolányi Dezső szülőházát néztük meg. Az író, költő szobránál koszorúztunk is.

Délután a Tóthfalun elköltött ebéd után a magyarkanizsai partneriskola fogadott minket. A kirándulásokon részt vevő osztályuk bemutatta saját munkáit és a műhelytermeket. Ezt foci követte, amit a vendégcsapat nyert nagy fölénnyel. Közben a tanárok igazgatói értekezleten vettek részt… . A kanizsai diákok tartottak még egy rövid városnézést a gépészeseknek, majd visszamentünk szállásadónkhoz.

Utolsó nap Zentára utaztunk, ahol a városnézés során felmentünk a Városháza kilátójába. Ugyanitt az 1697-es zentai csata makettjét csodálhattuk meg egy előadás kíséretében. Délben ebéd, majd búcsúzkodás után hazaindultunk Kaposvárra.

 

2.kirándulás

 

A második kirándulásra június 6 – 9. között került sor. A első napon a magyarkanizsai iskola 27 fős csoportja tett egy kitérőt Szigetváron, a Szulejmán emlékműnél. A késői ebédet rögtön foci követte a Virág utcai tornateremben. A vendégiskola két csapatot alakított ki, a gépészesekkel együtt így hármas bajnokság zajlott: minden csapat kétszer játszott mindkét ellenfelével. Nagy küzdelem folyt a miniatűr méretű kapukra, végül a vendégek tizedikes csapata győzött, megelőzve a tizenegyedikeseket és az házigazdákat.

Másnap reggel a rómahegyi szállásról gyalog érkeztek vendégeink a TISZK-be, ahol Krénusz Ernő tanár úr vezetésével körbejárták a különböző tanműhelyeket. A nézelődés mellett szakító vizsgálatot és szívósságmérést is végeztek. Utána a Pázmány utcai épületben igazgató asszonyunk fogadta a csoportot. A programban részt vevő gépészes osztály a könyvtárban tartott bemutatót az iskoláról, a szakmákról és az első kirándulásról.

Ebéd után fakultatív programként vendégeink egy része a Salazar bosszúja című filmet nézte meg a moziban, a többiek addig szabadon lófrálhattak. Mivel senki sem tévedt el, a film után Puskás Béla helytörténész vezetésével hosszú városi sétára indultunk az egykori vár helyétől (ma Pláza) az Ady és Fő utcán. Megnéztük a felújítás alatt álló Színházat, a Dorottya Hotelt, a Zsolnay kutat, a szobrokat és egyéb műemlékeket.

A harmadik nap reggel elutaztunk Fonyódra. Itt kezdésként felgyalogoltunk a Várhely kilátóhoz, ahonnan kedvünkre gyönyörködhetünk a panorámában. Utána visszasétáltunk a parthoz, ahol kötetlen strandolás volt a program.

Pénteken a taszári Hely- és Repüléstörténeti Kiállítást tekintettük meg bő két óra alatt. Az egykori laktanyában Kontsagh Sándor és Tarlósi József nyugdíjas katonatisztek mutatták be a kiállított repülőgépeket, azok működését, legfontosabb alkatrészeiket, illetve meséltek csodálatos vagy éppen elrémisztő történeteket katonakorukból. Ebédre éppen visszatértünk Kaposvárra, ahonnan vendégeink egyből hazautaztak.

 

Összefoglalás

Diákjaink alaposan megismerkedtek a délvidéki magyarok történelmével és jelenével. A vendégszeretet, a gyönyörű természeti és történelmi helyszínek mind-mind maradandó élményt jelentettek. Meghatározó volt Délvidék történelmi, vallási és kulturális emlékeinek felkeresése Zombortól Aracsig. A vendégiskola csoportja megismerkedett Kaposvárral és a Balatonnal. A két iskola szakmai együttműködése jegyében közös projektmunka készült: az aracsi pusztatemplom makett-tervét a Tóthfaluban épülő Mini-Délvidék elnevezésű projekt tudja majd hasznosítani.

A jövőben lehetőség szerint szeretnénk folytatni az együttműködést.

 

Lévai Tamás

Határtalanul! projekt vezető

Megjelent Henth Ferdinánd kötete!

2017.06.19 09:26

Kedves látogatók!

 

Megjelent iskolánk egykori tanulójának, könyvtárunk rendszeres látogatójának első verses- és novelláskötete. 

Henth Ferdinánd 2014-ben végzett a C osztályban, informatika szakirányon. Irásai rendszeresen megjelentek az iskolaújságban. Jelenleg a Pécsi Egyetemen tanul. 

A kötetről érdeklődni a szerző facebook oldalán lehet.

 

Határtalanul! - "Barangolás Erdélyben és Somogyországban" - 2016. április - május

2016.05.20 08:16

 

HATÁRTALANUL! 2016. április – május

„Barangolás Erdélyben és Somogyországban”

 

 

Előzmények

2015 novemberében a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium és a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola együttműködést kötött a Határtalanul! program megvalósításával kapcsolatban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, szakmai együttműködés, illetve személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése a két kirándulás során.

Uz Bence

 

Az előkészítő órákon Zsom János tanár úr előadása által diákjaink alaposan megismerkedtek Erdély történelmi múltjával és jelenlegi helyzetével. Uzsák Erzsébet könyvtáros az erdélyi irodalom nagyjait mutatta be, Váli Imre tanár úr és társa pedig Nyírő József Uz Bence című regényéből adott elő jelenetet.

 

1. kirándulás – 2016. április 17-21. Magyarország

A csíkszeredai iskola csoportja április 17-én, vasárnap este érkezett meg a kollégiumba, ahol vacsora és rövid ismerkedés után elfoglalta a szállást.

Másnap délelőtt került bemutatásra az iskola. Vendégeinket az iskola könyvtárában fogadtuk, ahol igazgatónk, Horváth Zoltán András tartott üdvözlő beszédet. Ezt követően végigjártuk az iskola helyiségeit: az aulát, a tornatermet, a tanműhelyeket, osztálytermeket. Az eseményre megérkezett a Somogy Televízió stábja is. Vendégeinknek tanulságos volt a modern berendezések szemrevételezése.

Ezután egy olyan kaposvári autószerelő műhelyet tekintettünk meg, ahol a kaposvári diákok gyakorlati órákon vesznek részt.

 

Délután közösen kiutaztunk Taszárra, az egykori laktanyába. Itt megtekintettük a Hely- és Repüléstörténeti Kiállítást. Mindkét csoport számára nagy élmény volt a különböző repülők, alkatrészek, rakéták bemutatása. Az öltözékeket, szkafandereket fel is próbálhatták a diákok.

Este parkolás közben kissé lerobbant a busz, de gyorsan sikerült szerezni egyet a másnap délelőtti programhoz.

Kedden, a reggeli után Kaposmérőbe utaztunk, ahol Kassai Lajos lovasíjász egy órás bemutatót tartott nekünk. Az egyedülálló műsor a lovasíjászat legmagasabb szintjével ismertetett meg bennünket. Állva, kifeszített dróton egyensúlyozva, lóháton előre és visszafelé is félelmetes gyorsaság és pontosság jellemezte a lendületes bemutatót. Az előadást rövid, de tartalmas beszélgetetéssel zártuk.

Ezt követően megnéztük a kaposvári Térségi Integrált Szakképző Központ műhelyeit. A központban az egész megyéből érkező diákok kapnak gyakorlati oktatást. A különböző berendezéseket, robotokat, az asztalosműhelyt nagy érdeklődéssel figyelték a szeredai diákok. Házigazda társaikkal összehasonlították az erdélyi és magyarországi viszonyokat, lehetőségeket.

Délután Puskás Béla helytörténet-kutató vezetésével tartalmas sétát tettünk a városban. A Hősök Templomától indulva a Fő utcán végighaladva megtekintettük a híres épületeket, a színházat, szobrokat, szökőkutakat. Bementünk a Városháza dísztermébe is. Vendégeink örömmel fedezték fel, hogy a Kossuth téren lévő „testvérvárosok iránytűje” emlékkövön Csíkszereda is szerepel, amely 1990 óta Kaposvár testvérvárosa.

Szerdán reggel Pécsre utaztunk. A Zsolnay-negyedben a Planetáriumban csillagászati előadáson vettünk részt, majd az Interaktív Varázstérbe mentünk, ahol számtalan fizikai kísérletet próbálhattak ki a diákok. Ebéd után bemutattuk a belvárost: a Bazilikát, a Püspöki Palotát, a Dzsámit, majd szabad program következett.

Az esti órákban érkeztünk Kaposvárra, ahol az iskola tornatermében a két csoport fociban mérte össze az erejét. A jó hangulatú összecsapást a fizikai és technikai fölényét jól kihasználó hazaiak nyerték. Vacsora után búcsút vettünk vendégeinktől.

 

2. kirándulás – május 3-7. Erdély

Május 3-án, kedden reggel 6-kor indultunk Szeged-Arad-Déva-Segesvár-Székelyudvarhely-Csíkszereda útvonalon. Az út során feltűnő volt a román többségű terület és a magyar többségű Székelyföld tisztasága közötti különbség. Az időzóna váltás miatt egy órával később érkeztünk meg a szállásra.

Másnap reggel Tankó István, a csíkszeredai iskola igazgatója fogadott minket. Vezetésével megtekintettük a tantermeket, tanműhelyeket.

Ezt városnézés követte, a sétálóutca, a Mikó-vár, a Makovecz Imre által tervezett Milleniumi templom és a piac érintésével. Szabad program után felkerestünk egy autószerelő műhelyt, majd ebédeltünk.

Délután Gyimesbükkre, az Ezeréves Határra utaztunk. Érkezéskor Deáky András, a helyi magyar közösség összetartója és a híres vasúti őrház megmentője tartott rendhagyó történelemórát, majd gyalog elindultunk a Kontumáci Nagyboldogasszony Kápolnához. Az emlékpark megtekintése után felmásztunk a Rákóczi-vár romjaihoz, majd koszorúztunk az őrháznál. Bilibók Ágoston „Guszti bácsi”, a vasúttörténeti gyűjtemény mindenese rövid előadásban mutatta be a legfőbb érdekességeket. Visszaérkezve a Deáky Panzióhoz megkoszorúztuk a Trianon-emlékművet, majd visszautaztunk Csíkszeredára.

Csütörtök reggel a parajdi sóbányához mentünk. A felszínről méretes csuklóbuszokkal jutottunk le a játszótérré alakított termekbe. Egy órás program után továbbindultunk Szovátára, a Medve-tóhoz, ahol elfogyasztottuk azt ebédre kapott csomagunkat.

Visszafelé Korondon megálltunk vásárolni, majd Farkaslakán koszorúztunk Tamási Áron síremlékénél. Székelyudvarhelyen szabad program következett, majd este a szálláson vacsora.

Péntek reggel a Gyilkos-tó felé menet megálltunk Csíksomlyón, a magyarság legnagyobb zarándokhelyén, és bementünk a kegytemplomba. Ezután koszorúztunk a Habsburgok által elkövetett vérengzés helyszínén, Madéfalván. A Békás-szoros felé menet gyönyörködtünk a székely falvakban, majd a szoros felső részén letett minket a busz, ahonnan gyalog haladtunk végig a lélegzetállító sziklák között. A Gyilkos-tónál ebédeltünk, itt volt alkalmunk megkóstolni a friss sült pisztrángot és a mics-et.

Hazafelé bementünk a gyergyószentmiklósi örmény templomba, ahol a helyi gondnok tartott érdekfeszítő előadást.

Utolsó állomásunk Csíkrákos volt, itt a különleges erődtemplomot tekintettük meg, tornyán a táltos-feldarabolás jelenetsorával. A szállásra érkezvén vacsora után elbúcsúztunk vendéglátóinktól.

 

Összefoglalás

 

Diákjaink alaposan megismerkedtek az erdélyi magyarok történelmével és jelenével. A székelyek vendégszeretete, a gyönyörű természeti és történelmi helyszínek, az előadások mind-mind maradandó élményt jelentettek. A közös programok, az együttes utazások megerősítették a két csoport jó viszonyát, barátságok szövődtek tanárok és diákok között is. Meghatározó volt Székelyföld történelmi, vallási és kulturális emlékeinek felkeresése Madéfalvától Csíksomlyóig, Farkaslakától Csíkrákosig.

A jövőben lehetőség szerint mindenképpen szeretnénk folytatni az együttműködést.

 

Lévai Tamás Határtalanul! projekt vezető

Meghívó

2016.03.07 12:23

Szeretettel várunk mindenkit a Wass Albert Irodalmi Kávéház áprilisi programjára:

 

Téma: Könyvmoly találkozó

Időpont: 2016. április 21. 16. 00

 

Wass Albert Irodalmi Kávéház : Jiu-Jitsu, a "lágy művészet". 2015. december 2.

2015.12.10 14:39

Páhy Tamás és Zsebe Zsolt  a Jiu-Jitsu szellemi hátterét, illetve különböző technikáit mutatta be a szép számú közönségnek.

1 | 2 >>

Címkék

A címkék listája üres.