2015. március 12-15. Délvidéken jártunk
2015. március 12-15. között a Határtalanul! program kapcsán Délvidéken tettünk négy napos kirándulást. Magyarkanizsán részt vettünk a Hazajáró közönségtalálkozón, ami nagy élményt jelentett diákjainknak. Az eseményről szóló írás: rakoczikispiac.blogspot.hu/2015/03/mintha-ide-magyarkanizsara-kispiacra.html
Faragó Zoltán honismereti vezetőnk írása a kirándulásról (megjelent az Új Kanizsai Újságban):
Határtalanul Tóthfaluban
Még 2014-ben közös pályázatot nyújtott be a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola és a magyarkanizsai Beszédes József középiskola a magyar állam felé, amit sikeresen meg is nyertek. Az összekötő kapocs Tóthfalu volt, ugyanis a vendég diákokat községünk gyöngyszemén szállásolták el, négy napon át. A pályázat célja egy közös projekt megvalósítása, amit a két iskola diákjai közösen készítenek el, esetünkben egy gépészeti eljárásokkal előállított Délvidékhez köthető emlékművet. E mellett üzem- és iskolalátogatáson is részt vettek, ahol a Tondach cserépgyár termelői részlegét és az iskola tangazdaságát, és magát az iskolát is megtekintettük. A kaposváriaknak a projekten kívül a legnagyobb élmény a kirándulás volt, melyből egy napot közösen töltöttek a magyarkanizsai diákokkal.
Pénteken reggeli után bement a 25 fő kaposvári busszal Kanizsára, ahol csatlakoztak hozzájuk a helyi diákok, Sarnyai Zoltán tanár úr vezetésével. Így gyarapodott a létszám 50 fő fölé. Az útiterv Újvidék, Pétervárad, Nándorfehérvár volt. Végig az utazás során úti kalauz mutatta be a tájat, mesélt a diákságnak Délvidék, Vajdaság történelméről, múltjáról, jelenéről. Újvidéken megtekintették a fő teret, Mária neve neogótikus templommal, illetve a Pravoszláv portát is megcsodálták a katedrálissal. Péterváradon megismerték a „részeges”, vagy „fordított” óra történetét, illetve a 112 hektáron elterülő várból egy kis részt be is jártak. Ebédre az autópályán álltak meg és a magukkal hozott pljeszkavicát fogyasztották el. Ez is helyi különlegesség. Az anyaországiaknak kicsit nehéz kimondani, és inkább szerb hamburgernek nevezték el, amit jóízűen fogyasztottak, megállapítván, hogy a mekis (McDonald’s gyorsétterem) hamburgerok fényévekre lemaradtak ettől az ételtől, és ünnepélyes fogadalmat tettek rá, hogy a mekibe ezentúl csak kezet mosni járnak, és a helyi termékeket fogják mindenhol előnybe részesíteni. Időközben befutott egy másik magyar busz a benzinkútra, ahonnét ismerős adai tanárok szálltak le, 50 gyermek kíséretében. Örömmel üdvözöltük a társaságot. Kiderült, hogy ők is a Határtalanul program keretén belül utaznak, méghozzá az adai középiskola és szegedi középiskola diákjai közösen Nándorfehérvárra igyekeznek, de nincs helyi vezetőjük, így csatlakoztak, megduplázva a létszámot. Belgrádon két tömött autóbusszal vonult át a társaság, ahol a fő látnivalót, a nándorfehérvári várat tekintették meg. A több mint 100 diák felidézte az 1456-os diadalt, Hunyadi Jánost, Kapisztrán Jánost és a csata fordulatokkal teli menetét. A várlátogatás végén felkeresték a csata kicsi emlékművét, ahol közösen koszorúztak, majd a 100 diák közösen elénekelte a nemzeti imánkat. Felemelő érzés volt látni a sok fiatalt, Adáról, Szegedről, Magyarkanizsáról, Kaposvárról, hogy egy „osztályként” ünnepelték az ősök hőstetteit, azon a helyen ahol ők vérüket ontották azért, hogy mi most ott lehessünk. Nándorfehérvár után búcsúzott a két csapat, hiszen még várt bennünket a Hazajáró közönség találkozó Magyarkanizsán. A nap fantasztikusan sikerült a fiatalok szerint is, hiszen ennyi mindent látni és a nap végére egy színvonalas kulturális esten részt venni nem mindennapi volt, főleg így határon túli területeken. Következő nap Szabadkára látogatott a kaposvári csapat, majd Tóthfaluban ünnepelték március idusát a helyi Rákóczi Szövetség tagjaival, akikkel közösen egy rövid kulturális műsort készítettek, majd megkoszorúzták a környék legnagyobb Turul emlékművét. Este pedig kapcsolatépítő ismerkedős estet szerveztek a helyi Rákóczisok klubhelységében, ahol őszinte barátságok születtek a falusiak és kaposváriak között. Vasárnap sajnos már búcsúztak Tóthfalutól, de megígérték, hogy még vissza fognak jönni.
Szervezőként valóban felemelő volt a kirándulás, hiszen kiváló gyermekeket ismerhettem meg, kiváló tanárokkal. A vendég fiatalok nagyon kulturáltak, illedelmesek és okosak voltak. Ugyanúgy a mi fiataljaink sem maradtak el mögöttük. Öröm volt szemlélni, ahogy egymásra talál a határ innenső és túlsó felén élő tehetséges magyar fiatal. Látszik a rengeteg munka, amit a tanárok a diákságba fektetnek, és képzik, tanítják, példát mutatnak nekik. Ezeket a tanárokat, iskolákat, és nem utolsósorban a diákokat kell megbecsülni, őket kellene az országnak a tenyerén hordoznia, hiszen az övéké a jövő, és ha nem ismerik el az új generációk tehetségét, akkor más fogja azt elismerni, valószínűleg több 100, vagy 1000 kilométerre innét, vagy akár Kaposvártól. Itt kapcsolódik március idusa a történethez: nem azért adta az életét számos nemzet fia a magyar szabadságért hogy a fiataljaink gazdasági menekültként, gyökértelenül mások hazájában boldoguljanak, hanem azért hogy itt, ebben a tökéletes Kárpát-hazában építsék tovább az itt élő emberek tündérkertjét.
Faragó Zoltán